Hun kör-Győr

A Hun kör Győr honlapja

Mi a Gárda?
A Magyar Gárda az azonos nevű egyesület által létrehozott mozgalom, amely magját képezi a nemzeti újjászületés programjának, és mintát ad a nemzet értékeinek megvédéséhez. Kívül kemény mint az összezárt ököl, szívós mint a háncs, éles mint a kard. Belül élő és fejlődni kívánó szervezetet.

Mi a Gárda jelszava?
Hit. Erő. Akarat.

Mi a Gárda köszöntése?
Adjon az Isten: szebb jövőt!

Mi a gárda címere?
Négy vörös és négy fehér sávval osztott pajzs, ahol a vörös mezőkben összesen kilenc arany oroszlán lépdel. Az első sorban három, a második sorban is három, azután kettő és végül egy arany oroszlán látható.

Mi a Gárda zászlaja?
Négy vörös és négy fehér sávval osztott téglalap, ahol a vörös mezőkben összesen kilenc arany oroszlán lépdel a címer szerinti elrendezésben.

Miért ez a címer lett a Gárda jelképe?
A címert Imre király (1196–1204) örökítette ránk. Az ő idejében még töretlenül érvényesült a hit, az erő és az akarat szentsége. Amikor öccse, András herceg (aki később II. András néven maga is trónra lépett) fellázadt Imre ellen, és seregével hadba vonult, hogy letaszítsa őt a trónjáról, Imre a csata előtti este, kezében a királyi jogarral egyedül átment öccse táborába, őt kézenfogva kivezette a lázadók elképedt seregéből, miközben fennhangon így kiáltott: „Most meglátom, ki meri királyi nemzetségből való vérre a kezét emelni!“. Sértetlenül tért vissza elfogott öccsével saját táborába. A király ereje és bátorsága, valamint a nemzetnek a király istentől való szentségébe vetett hite ekkor még megkérdőjelezhetetlen volt Magyarországon. Ezért esett erre a címerre a választás. Továbbá azért, mert az Árpád-sávok Európa legősibb királyi házára, a Turul-dinasztiára emlékeztetnek, a kilenc lépő oroszlán pedig mint fontos örökség, erkölcsi normáink alapját adja.

Mit jelképez a kilenc oroszlán?
Az első sor a katona három fő erényét jelképezi:
Erő, Bátorság, Fegyelem
A második sor a polgár három fő erényét:
Becsület, Büszkeség, Szorgalom
A harmadik sor a tisztviselő két fő erényét:
Hűség, Tisztaság
A negyedik sor a vezető legfőbb erényét:
Bölcsesség

Mi a gárdista hét kincse?
A gárdista hét kincse becsülete, magyarsága, bizalma Istenben, bajtársiassága, segítőkészsége, bátorsága és hűsége a Gárdához.

Mire tesz esküt a gárdista?
A gárdista a Szent Koronára tesz esküt, amely alól csak Isten adhat feloldozást.

Miért olyan fontos nekünk a Szent Korona?
A földön egyetlen nemzet él, és ez a magyar, amelyik amikor kellett, elkészítette az eljövendő isteni király koronáját, mivel az apostoli hitvallásban fogalmazottak szerint Jézus halálát, feltámadását és mennybemenetelét követően megjövendölték, hogy visszatér, elfoglalja trónját és királyságának nem lesz vége. Azért szent a Korona, mert a visszatérő Istenkirály számára készítette azt hűséges népe, amint ez a Szent Korona homlokzatán is látható. Ez az oka annak, hogy a világon egyetlen olyan nemzet van, amelynek számára Jézust követően, Attila királytól az utolsó koronás főig, ezerhatszáz éven át csak az lehetett legitim uralkodó, akit a Szent Koronával, azaz az eljövendő Nagy Király, Jézus utólagos jóváhagyásával kentek fel. A Szent Korona szentsége tehát nem a múltból, hanem a jövőből fakad. Olyan pecsét ez, amely a magyar nemzet és Isten egyedülálló szövetségét rögzíti. A Magyar Gárda tagja erre az ősi szövetségre tesz esküt, miáltal belép a legderekabb és legvitézebb magyarok tágas csarnokába.

Mit fejez ki a gárdista öltözete?
A Magyar Gárda öltözete a magyar nép öltözködési hagyományaiból kiindulva az együttes, szervezett fizikai tevékenység megkönnyítését szolgáló, és a köznapi viselettől való megkülönböztetés céljából kialakított formaruha. A tavaszi, nyári, őszi ünneplő ruházat részei: fekete sapka, fehér ing, fekete mellény, fekete nadrág, fekete bakancs. A sapkán és a mellényen stilizált címerpajzs, a mellény hátrészén fehér színű hímzett lépő oroszlán látható. A téli öltözetet kabát egészíti ki. A gárdista mellén és sapkáján azért az oroszlánok nélküli sávos címert viseli, mert a gyakorlatban a gárdistának magának kell méltóvá válnia a címerben és a zászlóban látható oroszlánokhoz. Ezért a gárdista köteles a ruháját óvni és tisztán tartani.

Ki a jó gárdista?
A jó gárdista testi, szellemi és lelki adottságainak legjavát egyszerre képes mozgósítani. Nem mindig a legerősebb a legbátrabb, nem mindig a legügyesebb a leghűségesebb, nem mindig a legbátrabb a legbölcsebb. A gárdista arra törekszik, hogy mind a kilenc oroszlán benne életre keljen. Persze nem minden oroszlán lesz egyforma a gárdistában. Van, akinek a testi adottságai jobbak másokénál, ő majd élen jár a vitézségben és példát mutat a többieknek. Van, akinek a szellemi adottságai jobbak, ő majd élen jár a bölcsesség, a hűség és a társak iránti szeretet nehéz próbatételein. És van, akit a Mindenható sem erős fizikummal, sem éles ésszel nem áldott meg, ám megajándékozta a hit elsöprő erejével. Ő lesz az, aki a legnehezebb pillanatokban képes lesz lelkesíteni társait, fenntartani a reményt a nehéz helyzet elmúlásáig. Így hát a Gárdában minden gárdistára szükség van, ezért minden gárdista egyenrangú, bár nem egyforma. Erőnk a lovagiasság törvénye szerint abban van, ha az "egy mindenkiért, mindenki egyért" szellemében cselekszünk.

Ki lehet a Gárda tagja?
A Magyar Gárda tagja lehet minden olyan magyar férfi és nő, aki már betöltötte 18. életévét, hisz Istenben, magát a magyar nemzethez tartozónak vallja, beszél magyarul, ismeri és tiszteli a magyar hagyományokat, a magyar történelmet, teljes lelki és szellemi rokonságot vállal a magyar nemzettel, vallja és védelmezi a nemzet egységét, elutasítja, hogy bárki különbséget tegyen magyar és magyar között. Számára a család a nemzet boldogabb jövőjének záloga. Büntetlen előéletű, káros szendvedélynek nem rabja, tiszteli a magyar törvényeket és hagyományokat, környezetét ápolja és védi.

Hogyan lesz valaki gárdista?
Aki elfogadja a Gárda Becsületkódexében foglaltakat és esküt tesz, az a Gárda teljes jogú tagjává válik.

Mire jogosult a gárdista?
Viselheti a Gárda egyenruháját, részt vehet a rendezvényeken, feladatokat kaphat társaival közösen vagy egyedül.

Mire köteles a gárdista?
Köteles eleget tenni a Becsületkódexben megfogalmazott elvárásoknak. Köteles ápolni a Gárda jó hírnevét és magatartásával példát mutatni az embereknek. Köteles a Gárda anyagi javait megóvni, a rábízott értékekért, azok megfelelő használatáért felelősséggel tartozik.

Mikor veszíti el egy gárdista a tagságát?
A gárdista méltatlanná válik a tagságra, ha viselkedésével, cselekedetével, vagy nyilatkozatával a Gárda Becsületkódexében foglaltakat súlyosan megsérti.

Hogyan szűnik meg a tagság?
A Gárda Becsületkódexében foglaltak megsértésének kivizsgálására a gárdista közvetlen parancsnoka becsületbíróságot állít fel, amely legalább három tagból áll. A becsületbíróság elnöke a vétséget elkövető személy egységének vezetője, további két tagját nem az adott az egység tagjaiból az országos főkapitány jelöli ki. A becsületbíróság köteles körültekintően eljárni minden hozzá utalt ügyben, részletesen feltárni és megvizsgálni és értékelni minden körülményt, szükség esetén tanúkat meghallgatni. Az ügy lezárásaként a becsületbíróság kétharmados többséggel hozza meg végzését, amely ellen fellebbezni nem lehet. A gárdista tagsága akkor is megszűnik, amennyiben felszólítás ellenére hat hónapig nem fizeti a tagdíjat és a mulasztás okát nem tudja alapos indokkal magyarázni. Kizárt személyt a Magyar Gárdába újólag fölvenni nem lehet.

Hogyan lehet a Gárdából kilépni?
Idő múlásával, betegség miatt vagy egyéb nyomós okból a gárdista kérelmezheti elbocsátását a Magyar Gárdából. Erről döntést a fentebb leírt módon a becsületbíróság hoz, amelynek végzése értelmében az egység parancsnoka kiállítja az elbocsátó levelet. Ezzel a gárdista tagsága megszűnik. A Gárdától azonban nem kell elszakadnia. Kerülhet tartalékos állományba, vagy lehet pártoló tag.

Ki csatlakozhat a tartalékos állományhoz?
A Gárdából kilépők egyéni kérésre csatlakozhatnak a tartalékos álományhoz. Ekkor tovább viselhetik a Gárda egyenruháját, részt vehetnek a Gárda rendezvényein, de külön feladatra nem mozgósíthatók, csak egyéni vállalás esetén. Rendkívüli helyzetekben, mint például természeti csapás, társadalmi katasztrófa esetén azonban rájuk is számít a Gárda.

Mi a Gárda célja?
A Gárda célja a hagyományok őrzése, a felnövekvő korosztályok testi, szellemi és lelki képzése, a nemzetben gondolkodók összefogásának és összetartozásának erősítése, a magyar nemzet értékeinek ápolása és védelme, mert csak aki ismeri a múltját, az látja a a jövőjét. A test, a szellem és a lélek harmóniája az ember legfontosabb képessége. A nemzeti értékek védelme pedig olyan egyetemes feladat, amely soha nem veszíti el fontosságát.

Van-e ellenségképe a Gárdának?
A Gárdának nincs ellenségképe, mert a Magyar Gárda célja nem a hódítás, hanem honfitársaink nemzeti értékeinek védelme minden rossz szándékú behatással szemben, amely lehet külső és belső indíttatású. Amint a nyájőrző pásztorkutyáknak sincs ellenségük, de ha farkasok támadják meg a rájuk bízott nyájat, akkor akár az életük árán is megvédelmezik.

Melyik politikai oldalhoz tartozik a Gárda?
A Gárda nem politizál. Mindenkit a szövetségesének tekint, aki a Gárda céljaival egyetért és a magyar nemzet, továbbá Európa egyetemes érdekeit szolgálja, értékeit védi.

Miért Magyar?
Azért, mert azonosulunk mindazokkal, akik magyarnak vallják magukat. Ha kell, osztozunk balsorsukban, de részt kívánunk venni boldogulásuk megvalósításában is.

Miért Gárda?
Mert a nemzetet válságaiból mindig az elhivatottak élcsapata vezeti ki.

A Magyar Gárda Egyesület alapító tagjai
Budavár, Szent György tér
2007. augusztus 25.




...

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 2
Heti: 19
Havi: 30
Össz.: 42 064

Látogatottság növelés
Oldal: Becsületkódex 2007
Hun kör-Győr - © 2008 - 2024 - hunkorgyor.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »